Megosztás

Zámolyi Polgárőr Egyesület

 

Szervezetünk 2001. február 20.-án jött létre 15 fő részvételével. A polgárőrséget Simon Zoltán, Bakk Sándor, Bakk Attila, Noll Mihály, Németh Tamás és Gonda Nagy István alapította. Részben ők alkották az első elnökséget. A cél, amellyel az egyesületet létrehozták, hogy Zámoly közbiztonsági helyzete javuljon. 2002 januárjától a 2010. novemberi tisztújító közgyűlésig Antal István volt a szervezet elnöke. Ebben az időszakban formálódott a jó szándék tetté, a polgárőrség szervezetté.

Segítségére kívánunk lenni a mindenkori körzeti megbízottnak, hogy a Zámoly lakói biztonságban érezhessék magukat és értékeiket. Ezért önként vállalt szolgálatokkal járjuk a falu utcáit a legeltérőbb időpontokban. Találkozhatnak velünk egy kései buszról leszállva, községi rendezvényeken, vagy akár egy hó fútta út közepén.

Most ünnepeltük a 10. születésnapunkat. Kevés lenne itt a hely, hogy összefoglaljuk az elmúlt 10 évet. De a tapasztalat azt bizonyítja, hogy igen is szükség van a munkánkra. Mögöttünk van egy megyei polgárőr nap megszervezése, mely elismerést váltott ki a környező települések polgárőr szervezeteiből.

Nem csak a lakossággal való jó kapcsolatot tartjuk fontosnak, de a szomszédos falvak polgárőr szervezeteivel is törekszünk a konstruktív együttműködésre. A jó szomszédi viszony kitűnő példája, a tavaly tavaszi gánti árvíz, ahol vált vállnak vetve segítettek a zámolyi polgárőrök az árvízi védekezésben.

Jelenleg 37 tagú a Zámolyi Polgárőr Egyesület. Szeretettel várunk mindenkit, akiben van tenni akarás településünk közbiztonságának javítása érdekében.

Hát ezek vagyunk mi a zámolyi polgárőrök.

 

ÖNKÉNT, EGYÜTT, EGYMÁSÉRT!

 

 

Elnök: Szentzi Barbara 06/30 621 3872

Alelnök: Németh Tamás 06/20 596 0997

Titkár: Vimmer Péter 06/30 621 5327

 

 

 
 
Google Translate
Hungarian English French German Spanish
Életképek
Videófelvételek
Kép-videó beküldés
Vendéglátóhelyek
Belépés
Névnap
Ma 2017. augusztus 21., hétfő, Sámuel és Hajna napja van. Holnap Menyhért és Mirjam napja lesz. A névre kattintva olvashat a név eredetéről.
Oldalainkat 35 vendég böngészi